2011. március 11., péntek

Kávézgatok

Pár éve elsőre egy ismert márka otthoni, karos presszógépét választottam. Mai napig pulton a gép, mellette a daráló, így minden reggel frissen darált kávéval indítottam a napot. De valahogy ez sem volt olyan, amire szívem szerint vágytam, nem tudtam igazi eszpresszót főzni vele. Az egyik oka a késes daráló volt, a másik a kávékeverékem minősége. Szájízünknek megfelelő presszófőzéshez ugyanis fontos adat az arabica-robusta arány, és fontos az is, hogy a speciálisan pörkölt szemeket megfelelő darálóban őröljük meg. A daráló semmiképpen nem a párezer forintos, háztartási, késes megoldás, ezekben nem kontrollálható az őrlemény finomsága. Kávéőrléshez erre kialakított, malom elv alapján működő szerkezet kell. Ezekből a hiperdrágán belül is van megoldás, nagyanyáink kézi darálója modern változatban is elérhető. Tehát ha karos gépet választunk, számoljuk a darálóval is a kiadások összeszámolásánál.

A döntés a mi kezünkben van, hobbiként fogjuk fel, az átlagnál többet költve a kedvtelésünkre vagy megmaradunk, a lefőzök egy kávét mindegy, hogy milyet verziónál. Én nekifogtam, indultam a karos megoldással, de néhány év maszatolás elteltével újra a hozzáértőkhöz fordultam. Kapszulás gépet akarok, elegem van a kávéfoltokból, a mindenhova bekúszó zaccból és a vele járó mindenből, senki nem beszélhet le róla!

Nekikezdtem átolvasni minden fellehető médiát és kikérdezni a hobbi baristákat, mondhatom nem minden pillanatban örültek nekem. Gyerekkorból megvan ugye mindenkinek a kotyesz, sokan szeretik máig és a világ minden kincséért nem állnának át más megoldásra. Pedig van jópofa dolog és persze ki más gyártaná és csicsázná halálra, mint az Olaszok. Ezek közül az egyik legnépszerűbb és ismertebb a Bialetti Brikka. Különlegessége egy beépített szelep, ami bizonyos nyomás szintig visszatartja a kávét, így ha a megadott módon járunk el, a lefőzött kávé tetején lévő crema és a kávé aromája hasonló lesz a presszógépekben készítetthez. Mások elmondása szerint jobb kávé készíthető vele, mint az otthoni karos megoldásokkal. Csodálatos a külseje, de az utánajárás megerősítette, annyira oda kell figyelni a körülményekre, nem ez az, amire igazán vágyom.

Tudjuk már, hogy a kapszulás gépekkel is tudunk jó presszót készíteni, nem véletlen a megoldás népszerűsége. Vásárlás esetén jó előre eldönteni, hogy elégedettek leszünk-e az adott gyártó kapszulakínálatának mennyiségével, áraival, és mennyire szeretnénk új és újabb ízeket, keverékeket kipróbálni a jövőben. Innen tisztán látható, hogy a legnagyobb szabadságot a karos gépek adják, hiszen ahhoz olyan szemes kávét veszünk, amilyenre csak a pénztárcánk megnyílik. Nem mindenki akkora gourmet viszont, hogy szüksége legyen ilyen széles körű választékra, tehát egy apró kapszulás gép csinos és hasznos darabja lehet a konyhánknak. Nem utolsó sorban a készített kávé minősége is magasan a kezdő tapicskolás felett lesz, hozzáértés nélkül, egyetlen mozdulattal.

Az e.s.e nyílt szabványú podos rendszerek előnyei közül két legkézenfekvőbbet említenék: az egyik a gépek és podok közötti átjárhatóság, ami nagyobb kávékínálatot eredményez, a másik, hogy itt sem kell szakértőnek lenni ahhoz, hogy megfelelően őrölt, tömörített kávépárnát használva tökéletes presszóhoz jussunk akár pénztárcánkat kímélő módon. Az e.s.e. rövidítés az easy serving espresso szóból származik, podonként 7 gramm kávét tömörítnek a gyártósoron. Ezt használva készítjük az átlagosan 30-35 milliliter mennyiségű presszókávét, koszolás, darálás, tömörítés és minden extra hercehurca nélkül. Lehetünk persze annyira „baristanácik”, hogy nem elégszünk meg a más által eldöntött tömörséggel és őrlemény finomsággal, itt megint visszakanyarodnék a karos gépek nyújtotta szabadsághoz. Azonban ne feledjük, a karoshoz kell a daráló is, amiből ha kézihajtányt veszünk, olcsóbban jövünk ugyan ki, mint egy elektromos berendezéssel, de a kézidarálók használata egy külön cikket is megérne. Érdemes tehát mélyebben utánajárni beszerzéskor, mert cégek és hobbiszinttől elrugaszkodott magánszemélyek is foglalkoznak használt gépek felújításával, rövid garanciával tőlük is lehet gépet vásárolni jóval kedvezőbb áron.

Találunk még a piacon egybeépített darálós, főzős berendezéseket is, azonban ha utána olvasunk, minden márkához nem kapcsolódó szakértő óva int ezek beszerzésétől. Nagyobb meghibásodási százalék jellemzi a bonyolultabb felépítés miatt, a benne lévő programozható automatikák ugyanúgy elbonyolítják a javítást, ahogy a mai computerizált autók világában a szerelők is átvedlettek informatikusokká.

A választástól eltekintve ne gondoljuk, hogy a vásárlással be is fejeződött a feladatunk. A gépek vízkőtlenítése elsődleges feladat, ha nem szeretnénk az vízkövesedés miatt komolyabb hibákat is elháríttatni nem elhanyagolandó összegekért. Érdemes ezt, a víz keménységétől függően két,- háromhavonta megejteni, automata gépeknél a feledékenyeknek kedvező kijelzés segítségünkre lehet. A vízkőtlenítéshez sose használjunk ecetet, nem tesz jót a dugattyúknak. Egy liter vízben oldott 1 evőkanál citromsavval történő átmosás és utána többszöri gépöblítés kíméletesen oldja meg a lerakódott szennyeződések eltávolítását.

A rengetek információ feldolgozását követően otthonra is megrendeltem a gépet. Mióta megjött, igazi kávét iszom, anyjáig habosított tejjel, szemem sarkában egy könnycseppel, amit Önnön nagyszerűségem csodálataként lopva morzsolok szét a kőbányai reggelben. Szép ez a tűzfal is szemben, mit nekem Rózsadomb, ha ilyen cappuccinom készül minden reggel, két perc alatt.